Till Death Do Us Part Lemezbemutató

Forrás: www.est.hu

 

Cypress Hill: Till Death Do Us Part
(Columbia/Sony)

 

Az egy dolog, hogy a Stoned Raiders című előző album rap-rockos gitárriffjei mennyivel közelebb állnak lelkileg a veterán hiphopperekhez, és megint más dolog, hogy a Till Death Do Us Part színes eklektikája mennyivel hallgathatóbb, felszabadultabb – és végső soron mennyivel sikeresebb. A What’s Your Number? ott van mindenütt a slágerlistákon és szépen tarol, még akkor is, ha ez némi fazonigazítást követelt.

De vegyük sorjában. Tény, hogy DJ Muggs és a két MC, B-Real és Sen Dog nem adták fel sem szemléletmódjukat, sem zenei alapjaikat, csak egy kicsit lazítottak és elengedték a gyeplőt – ugyanazt hozták mint eddig, csak könnyedebben, színesebben. Sőt zenei repertoárjukon is tágítottak némileg – ki hinné, de ezen az immár hetedik stúdiólemezen zongorát, sőt még hárfát is hallhatunk, a sztenderd latino hiphop mellett pedig ezúttal meglepően erős a jamaikai hatás (dub-reggae, dancehall), sőt akad egy pici funky is. Ennek ellenére az első szám, az Another Body Drops ugyanolyan kemény, mint bármi más a Stoned Raidersről és csak a harmadik számra, a legjobb latino rappernek tartott Puerto Ricó-i Tego Calderon vendégszereplésével készült, végig spanyolul énekelt, dallamos, mégis tökös, ráadásul fúvósokkal is egészségesen feltuningolt Latin Thugsra kezd feloldódni a hangulat, amit a rákövetkező Ganja Bus csak fokoz. Ez a Cypress Hill marihuánalegalizálásért folytatott harcának már-már kötelező darabja, egy jó kis fűvezős ragga Damian Marley-val, a nagy Bob fiával, aki, ha önmagában nem is kifejezetten markáns előadó, de üde színfolt a lemezen.

Ami pedig mindenkinek be fog jönni – talán jobban is, mint a most agyonjátszott What’s Your Number? –, az a Busted In The Hood, egy gyanúsan ismerős darab, ami nem is csoda, hisz egy régi Beastie Boys-klasszikus, a Paul Revere kissé dubosított átirata. A dubos hangzás mellesleg a What’s Your Number?-nek is sajátja, ami szintén nem csoda, hisz a Clash sokadszor felhasznált The Guns Of Brixtonjának alapjaira épül (és vendégszerepel benne a Clash leghűségesebb követője is: Tim Armstrong a Rancidből). Egyébként kezdőknek érdemes figyelni B-Real orrhangú csajozós szövegére, lehet belőle tanulni! Tizenöt év alatt persze a szövegek nem sokat változtak: a téma most is a füvezés, csajozás, bulizás, no meg a gengszterélet – nyilván egyre távolabbinak tűnő – keservei. A nyitószám mellett a Never Know, a lassú One Last Cigarette és persze a fegyverropogással fűszerezett Street Wars biztosítja az autentikus gangsta feelinget, de több teret kap a hiphop, mint a korábbi albumokon, és ezért sokan tarthatjuk a lemezt a gyökerekhez való visszatérésnek, vagy legalábbis erre utaló gesztusnak.

2004. április 22.
Vízer